Tisztelt Lakosság!
2022. szeptember 10-től a jegyzők adnak ki hatósági bizonyítványt a lakás rendeltetési egységek számáról, ahhoz, hogy a lakossági fogyasztó jogszerűen vegyen igénybe kedvezménnyel elszámolt földgáz mennyiséget.
A hatósági bizonyítvány kiállításának feltétele, hogy
- a kérelmezett ingatlan a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősül;
- a kérelmezett ingatlanban 2-4 lakás található.
Az OTÉK 105. § (1) bek. alapján a lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
- a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
- a főzést, mosogatást és az étkezést,
- a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
- az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer- tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
Az eljárási idő 8 nap.
A hatósági bizonyítványt a lakossági fogyasztó nyújtja be az egyetemes szolgáltató részére.
Lakossági fogyasztó: az a felhasználó, aki saját háztartása - egy felhasználási helyet képező egy vagy több lakóépület, lakás, üdülő vagy hétvégi ház, továbbá lakossági célra használt garázs - fogyasztása céljára vásárol földgázt földgáz vételezésére megkötött szerződés alapján, és az így vásárolt földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet. Ha a lakóépületben a műszakilag megosztott, önálló lakások száma meghaladja az épületben lévő önálló nem lakás céljára szolgáló helyiségek számát, a lakóépületet, mint felhasználót a közös fogyasztás vonatkozásában úgy kell tekinteni, hogy saját háztartás céljára vételez és a vásárolt földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.”
Ha az egyetemes szolgáltató azt észleli, hogy az ingatlan lakás rendeltetési egységeinek száma nem egyezik meg a hatósági bizonyítványban foglaltakkal, ezt hatósági ellenőrzés lefolytatása érdekében az eljáró hatóság felé jelzi.”
Palotabozsok, 2022. szeptember 12.
Friedrich Péter sk.
jegyző
Tárgy: kérelem hatósági bizonyítvány kiadása iránt
Alulírott
név:
szül.:
anyja neve:
lakcíme:
elérési lehetősége:
ügyfélkapu:
adószám/adóazon. jel:
TAJ szám:
büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a kérelmezett ingatlan
címe: ………………………………………………………………………………………..
- a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősül és
- a kérelmezett ingatlanon található lakások száma: ………………
Kérem a Palotabozsoki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét, hogy a
intézmény neve, ahol kérelmező a hatósági bizonyítványt felhasználja:
…………………………………………………………………………………………………. intézmény címe: ……………………………………………………………………………
előtt történő bemutatásra részemre hatósági bizonyítványt állítson ki a tekintetben, hogy a
kérelmezett ingatlanon található lakások száma: ………………
Az OTÉK 105. § (1) bek. alapján a lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
- a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
- a főzést, mosogatást és az étkezést,
- a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
- az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése)
A 345/2022. (IX. 9.) sz. Korm. rendelet 7/A. § (6) bek. alapján „a lakossági fogyasztó nyújtja be a hatósági bizonyítványt az egyetemes szolgáltató részére. A R. 7/A. § (7) bek. alapján „ha az egyetemes szolgáltató azt észleli, hogy az ingatlan lakás rendeltetési egységeinek száma nem egyezik meg a hatósági bizonyítványban foglaltakkal, ezt hatósági ellenőrzés lefolytatása érdekében az eljáró hatóság felé jelzi.
Ügyfelek adatainak felvétele AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló 2016=679 sz. rendeletében (GDPR) továbbá az információs jogról és az információszabadságról szóló 2011. törvényben (Infotv.) foglaltakra figyelemmel történt.
Az adatkezelő a Palotabozsoki Közös Önkormányzati Hivatal, képviselője Friedrich Péter jegyző, honlapja www.palotabozsok.hu, az adatkezelés célja jogszabálynak való megfelelés, az adatkezelés jogalapja az ügyfél hozzájárulása, a személyes adatok címzettjei az adatvédelmi tisztviselő, igazgatási előadó, munkáltató jogkör gyakorlója, a személyes adatok tárolásának időtartama jogszabály szerinti.
Az adatszolgáltatás önkéntes. Az ügyfélnek joga van kérelmezni az adatkezelőtőé az ügyfélre vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint joga van az adathordozhatósághoz. Az ügyfélnek joga van a hozzájárulása bármely időpontban történő visszavonásához, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét. Ügyfélnek joga van a felügyeleti hatósághoz (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) panaszt benyújtani. Az adatszolgáltatás nem előfeltétele szerződéskötésnek, a személyes adatok megadása nem köteles. Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye, hogy megnehezíthet az ügyféllel történő egyeztetéseket.
……………………….. , 2022. …………. (hónap)………(nap)
……………………….…………………….
Kérelmező aláírása
Kérelmező e-mail címe:
2022.. ……………….(hó)................. (nap)
………………………… Kérelmező aláírása
Előttünk, mint tanúk előtt:
2./ Név:. 2./ Név:
lakcím:. lakcím:
szig. száma: szig. száma
aláírás: aláírás: